Hírek
2026. márc. 5.
Csernyik András Gyula
Erasmus+ program - Látogatás Le Havre városába
A Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület közreműködésével újabb Erasmus+ programban vehetnek részt diákjaink.
A Kállósemjéni Diákokért és Ifjakért Egyesület közreműködésével újabb Erasmus+ programban vehetnek részt diákjaink.
Az akkrediált felnőttképzés keretében 20 fiatal és 2 kísérő Franciaországba, Le Havre városába utazott, hogy egy héten keresztül megismerkedjenek a francia szociális védőháló működésével és intézményrendszerével.
Kiemelten a rendészet és közszolgálat ágazaton tanuló fiataljaink vehetnek részt a programban.
2026.03.02-án hajnalban a nyíregyházi vasútállomásról indultak, és egy hosszú, de izgalmas utazás után – a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és Párizs érintésével – estére megérkeztek Le Havre városába.
Másnap belevetették magukat a programokba: az Okinawa Karate Club-ban részt vehettek az első Krav Maga edzésükön, ahol gyakorolhatták a támadó és védekező technikákat, majd egy interaktív előadáson betekintést kaptak a francia szociális, közigazgatási rendszerbe, külön figyelemmel a rendőrségre és a tűzoltóságra. A napot városnéző séta és egy frissítő tengeri fürdőzés koronázta meg – este pedig a francia konyha ízeivel zárták ezt a tartalmas, élményekkel teli napot.
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Szakmai projekthét
A szakmai projekthét legszebb pillanatai most váltak teljessé: ünnepélyes keretek között átadtuk a megérdemelt díjakat. Gratulálunk minden résztvevőnek a kitartó munkához és a remek eredményekhez!
2026. márc. 6.
Fehérné Somogyi Tünde

Látogatás a LEGO gyárban.
A 10.C osztály közgazdaság–turisztika ágazatos diákjai szakmai gyárlátogatáson vettek részt a nyíregyházi LEGO-gyárban.
2026. márc. 5.
Fehérné Somogyi Tünde

